Csizmadia István 1908-ban született a Nógrád megyei Cserhátsurányban. Már gyerekként vonzódott a pásztoremberek életéhez, a herencsényi pusztán már 5-6 éves korától hallgatta történeteiket. Balás Barna uradalmi cselédjeként, majd juhászként a Palócföld több településén is megfordult, végül családjával Nógrádsipeken telepedett le. Itt találtak rá, mint mesemondóra az ország folklór-adatgyűjtői, akik kb. két tucat szövegfolklór alkotást és közel 200 hiedelemközlését jegyeztek fel tőle. Már nyugdíjas volt, amikor 1973-ban Baján részt vett a IV. Dunamenti Folklór Fesztivál országos mesemondó versenyén, amelyen Fattyú Jób című meséjével az első díjat nyerte meg. Ezt követően meséivel többször szerepelt a rádióban is.1975. szilveszterén a Sebő Együttes meghívására a Rádiókabaré közönségét is szórakoztatta, mely felvétel ma is meghallgatható a Trufa – Magyar népi humor (1978.) című válogatáslemezen.
1977-ben megkapta a Népművészet Mestere címet. A szakemberek szerint az 1970-es évek mesemondóinak egyik legjelesebbike volt, kiemelkedő előadói készségével, gazdag repertoárjával, ékes palóc nyelvjárásban elmondott meséivel. A tündérmesék mellett egyaránt otthonosan mozgott a legendamesék, a tréfás mesék és hazugságmesék világában is, és mint népi elbeszélő, számos Mátyás-trufát és betyármondát is tudott. Már-már enciklopédikus hiedelemtudása elsősorban a foglalkozásával, a pásztorkodással volt magyarázható.
Amint a Nógrád Újságban 1979-ben megjelent riportban mesélte, idős kora ellenére folyamatosan akadt elfoglaltsága. Résztvevője volt a falu közösségi programjainak, de országosan is megismerhették: a humorfesztiválon való fellépés mellett szerepelt a Talpuk alatt fütyül a szél, valamint a Rosszemberek című filmekben is.
Csizmadia István sokoldalú tehetség volt: mint prímás, parasztbandájával rendszeresen járt lakodalmakba muzsikálni. A nyilvános fellépéseket leszámítva élete utolsó évtizedeiben már nem mesélt rendszeresen, ám amint az őt felkereső folkloristák feljegyezték, ebbéli tudására, és a mesemondásával elnyert rádiókészülékére haláláig (1987) büszke volt.