Sisa Pista

Néhány híres betyár neve még ma is él a köztudatban. Lássuk azt, akinek neve nem pusztán a Felvidékhez, hanem Nógrádsipekhez is szorosan kapcsolódik.

Sisa Pista Benkó István néven született a Lóc községhez (ma Nagylóc) tartozó Zsuny-pusztán 1846-ban, Benkó István béresgazda és Mikula Erzsébet fiaként.

Írni, olvasni megtanult, de az elemi iskolát nem végezte el, mert apja Ilinybe adta a keresztapjához juhászbojtárnak a szófogadatlan fiút. A „Sisa” ragadványnevet is arról kapta, hogy csintalan, rosszcsont gyerek volt.

15 évesen, 1861-ben került először szembe a törvénnyel, amikor birkalopás gyanújával letartóztatták. A vallatásánál a nógrádsipeki Balázs Sándor pandúrőrmester kegyetlenül megkínozta, melyet Sisa a börtönbüntetése letöltése után így mondott el egy újságírónak: „A lábamnál köttetett fel a gerendára, s szeges csizmasarokkal rúgta a fejemet meg a bordámat. Akkor könyörögtem először és utoljára embernek. Azóta is bánom. Nem vállalhattam el a birkalopást, mert hiába no, egészen bűntelen voltam benne. De hasztalan mondtam, csak ütött, csak rúgott. Édes jó Istenem, most segíts meg rimánkodtam. Ekkor rúgta meg Balázs a fejemet a legerősebben. Én vagyok itt az isten – mondotta, nekem valljál! Összeszorítottam a fogamat, egy szót sem szóltam többet, üthetett, rúghatott már ezután, csak az járt a fejemben, majd kipróbálom én, hogy isten vagy-e.”

Sisa sosem ismerte be ezt a lopást, és bosszút esküdött, hogy egyszer megöli megkínzóját.

Keresztapja viszont elcsapta a szolgálatból, és ezután Sisa a megyében több juhásznál is bojtárkodott. 1871-ben Cserhátszentivánon szolgált, ahol szintén sok birka eltűnt, és ismét Sisát gyanúsították. Bár tagadta, hogy ő volt a tolvaj, mégis letartóztatták, és egy évet töltött a balassagyarmati börtönben. Kiszabadulását (19872. novembere) követően már meg sem kísérelte, hogy becsületes emberként éljen.

1873. április 1-jén tartóztatták le újra. E rövid szabadon töltött idő alatt öt rendbeli lopást követett el. Egy hónapig volt a sziráki börtönben, azonban a részeg őr nyitva felejtette az ajtót, így Sisa megszökhetett. Ekkor kezdődött az igazi betyárélete, társakat is talált a rablásaihoz: a rimóci Szabó Hagymás János, a nagylóci Tőzsér István, a felsőtoldi dudás István, a nagybárkányi Oravecz Dregan János és az erdőkövesdi Kiss Csóka József pásztorokat, akikkel kocsmárosokat, molnárokat és egyéb vagyonos személyeket raboltak ki és loptak meg.