SZÉNTELEPEK NÓGRÁDSIPEKEN

A környékbeli bányászat történetéről írtak alapján elmondható, hogy a Csóka-hegy északi oldalában Pulszky Ágoston, a terület egykori tulajdonosa már az 1880-sa évek végén vágatott egy kis tárót (alagutat) a völgyben található szén miatt, azonban ez bedőlt. 1910 táján ugyanitt, a völgy nyugati ágában egy kutatásban fél méter vastag szenet találtak, de a kutatást abbahagyták, mielőtt a telepet teljesen feltárhatták volna. 

Az igazán mozgalmas idők az 1920-1940-es években következtek.

Az 1923-ban a Krúdy család vállalkozása keretében végeztek kutatófúrásokat, melynek eredményeként egy 310 méteres domb északi oldalában létesült a Köteles-táró. A szakemberek véleménye szerint kis bánya volt, mely a húszas évek végén 30-35 cm-es szénrétegen működött, s csak helyi igényeket tudott kielégíteni.

A Köteles-tárótól délkelet felé, a Madarász-bérc felől lehúzódó völgykatlan egyik oldalán szintén volt egy kis szénkibúvás, melyre az 1920-as évek elején a szécsényi Blumberger Dezső és társa hajtatott ki egy tárót, amely azonban beomlott. A táró meddőhányója még az 1930-as években is látható volt. 

A harmincas évek további kutatásai során a legnagyobb szenes telepet az egykori Köteles-táróban figyelték meg, és 1932-ben Szorcsik József megkezdte annak feltárását. A lejtősakna 30-35 méter hosszúság után egy 30 cm-es vastagságú széntelepet ért. Miután a lejtősaknától dél-délkeletre 250 m távolságra elvégzett további fúrások sem tártak fel vastagabb telepet, belátta, hogy a vékony széntelepet nem lehet gazdaságosan kitermelni, ezért néhány vagonnyi mennyiség után a munkálatokat abbahagyta.

A környék szénjogait 1939-ben a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. vett át mind Blumberger Dezsőtől, mind Szorcsik Józseftől. A Nógrádsipeki Kőszénbánya Vállalat 1946-ban már nem működött. A korabeli Munkás Szó tudósítása szerint Rigler Károly kőszénbánya-tulajdonos a bányászok bérével nyomtalanul eltűnt, 22 bányász maradt munka nélkül. Ez az adat arra utal, hogy a sipeki bánya tulajdonképp a Rigler-féle vállalkozás része volt. a kitermelt 12 vagon szén gazdátlanul hevert a bányánál. Egy fagáz-generátor, egy felvonó, 100 méter drótkötél, kézi csőrlő, EMAG lokomobil, villanymotor, csillék, szivattyúk hevertek kihasználatlanul. A Kőbányai Műtrágyagyár és a Cinkotai Szövetkezet hajlandó lett volna a bányát üzembe helyezni, de a tulajdonosokkal nem sikerült a találkozót létrehozni. Az állami kezelésbe vétel lett volna még a megoldás, de erre nem került sor. 

A bánya bejárata a mi Mikszáth úton, Oláh Jani bácsiék kertjének végében volt. Nyugdíjasaink közül többen említették, hogy gyerekkorukban játszottak a csillék között, illetve bementek a bánya bejárati részébe.

Felhasznált irodalom: Dr. Vitális István szénkutatásai 1926 és 1934 között, Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (2000), Dr. Izsó István: A Miskolci Bányakapitányság kerületének bányaipara (2011)